
   


|



Bernáth Zsolt – mediátor, tanácsadó
Kamaszkoromban tettem fel magamnak először a nagy kérdéseket: miért születtem, és miért élek? Van-e az életemnek értelme, célja, jelentése? Miért vagyok olyan, amilyen: érzéseimmel, indulataimmal, félelmeimmel, vágyaimmal együtt? Változhatok-e? Ha igen, hogyan? Lehetőségeim végtelenek, vagy meghatározott a sorsom? Létezik-e gondviselés, vagy csak hányódunk ezen a bolygón, mint a kósza falevél? Mára már megkaptam válaszaim nagy részét, és természetesen új kérdéseimet is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan tanítókkal hozott össze a sors, akiktől rengeteget kaptam, és akiket mestereimnek tekintek. Évekig dolgoztam lelki-segély szolgálatnál, ahol megtapasztalhattam azt, hogy minden segítő kézre szükség van. Tanultam agykontrollt, érzelmi diagnosztikát, pszichológiát, alternatív gyógymódokat. A Magyar Coach Szövetség tagjaként képzett igazságügyi mediátor (egyezségközvetítő) vagyok. Diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem. |
|
 |
| |
Horváth Ilona – mediátor, tanácsadó
Eredeti szakmám szerint óvónő vagyok. 12 éven át próbáltam a 3-6 év közötti gyermekek életét kellemesebbé tenni, az összezártságban is lehetőséget biztosítva az egyéniségek kibontakozására. Később építőipari céget vezettem, majd pénzügyi-jogi területen szereztem felsőfokú végzettséget. Munkám mellett folyamatosan tanultam az elmúlt 25 évben. Kerestem azokat a módszereket, amelyek segitségével érthetőbbé válik számomra, hogyan kell jól viszonyulni az ÉLET sokszor gyönyörű, sokszor ijesztő és érthetetlen eseményeihez. Mi az, ami rajtunk múlik, mi az, ami nem? Tanultam energetikát, érzelem-terápiát, pszichodrámát, spirituális tudományokat, családterápiát, stb. Dolgoztam egyéni tanácsadóként 20 évig, lelki-segély szolgálatnál 2 évig. Főleg a párkapcsolat témakörében szereztem sok tapasztalatot munkáim során. A Magyar Coach Szövetség tagjaként képzett igazságügyi mediátor (egyezségközvetítő) vagyok. |
|
 |
|
|